Zene: Nappy Roots-Good Day
A mai reggel is ugyanúgy indult, mint a többi. Tessa már nem volt itthon, ma lesz este az egyik filmbemutatója, és még interjút ad az ENews!nak, ezért Londonba repült a húgommal, Jessaval. Jessa most biztosan boldog, hiszen mindig is látni szerette volna Londont, bár gyanítom, hogy még vissza fog menni. Egy nap alatt azért nem lehet London városának minden egyes látnivalóját megnézni.
Ezekkel a gondolatokkal keltem ki az ágyamból, majd be is ágyaztam. Anya és apa két évre üzleti útra mentek néha írnak egy-egy e-mailt, de minden este skypeolunk vagy telefonálunk velük. Hiányoznak, és ez az első nap, hogy a testvéreim sincsenek velem eben a nagy házban. De így legalább áthívhatom Petert, aki a mostani iskolámban a felettem való osztályba jár. Én az utolsó tanévemet, ami előkészítő lesz, és ha szerencsém van az utána következő négy évet New Yorkban az NYU Collegeban fogom tölteni, ahol színészetet tanulok majd. A nővérem nagy alázattal és odaadással harcolt az álmáért, és ma híres színésznő. Büszke vagyok rá. Ezekkel a gondolatokkal tipegek le a lépcsőn, és a kapszulás kávéfőzőn megnyomom a gombot, ami fél percen belül a tegnap este bekészített kedvenc zöld-kék csíkos bögrémbe adagolja a koffeines italt. Jó hosszú kortyokban fogyasztom el kezemben egy francia pirítóssal, ami bundás kenyér és némi fahéj keveréke. Tipikus reggeli nekünk franciaiaknak. Ugyanis Párizsban élünk, a szerelem városában, ami gyönyörű hely, főleg este, mikor az Eiffel Torony ki van világítva. Peter érkezésiig még van egy órám, így megengedek magamnak egy fél órás zuhanyozást és hajmosást. Éppen hogy csak felöltöztem már meg is szólal a kapucsengő. -Szia édes!-szólal meg azon a mély hangján-megjöttem!-közli a nyilvánvalót, de azért nagy mosollyal válaszolok-Bújj be, ha tudsz!-azzal leteszem a telefont, de ugyanazzal a mozdulattal a garázsajtó gombját is megnyomom, hogy be tudjon állni az autójával. -Szia!-húz magához egy csókra, miközben átölel-Jól indul a napom!-válaszolok, miközben átölelem. Peter előtt és alatt is voltam más fiúkkal kalandjaim, amit se a nővérem Tessa, se anya,akit egyébként Sarahnak hívnak, nem nézték jó szemmel. Jessa se örült neki túlzottan, de ő legalább szurkol azért, hogy egyszer megtaláljam az Igazit. Elvégre mind ezt keressük mi nők, nem? Azt a szerelmet, ami csak egyszer adódhat az életben, ha olyan párt találsz magad mellé, aki minden hibáddal együtt elfogad, nem kritizál és őszintén, teljes szívéből szeret, illetve mindenét,ami csak van megosztja veled. Peter ilyen típusú fiú, de jobbat érdemel nálam. -Beszélnünk kell!-kezdem, miután magam után húzom a kihúzhatós kanapénkra.-Raven, tudom milyen lány vagy.-néz a szemembe teljesen komolyan-Akkor miért vagy velem?-kérdezek rá erre-Mert hiszek abban, hogy meg tudlak változtatni.-szólalt meg ismét. Egyszer már mondták nekem ezt, vagyis hasonlót, egy régi exbarátom, Kentin.Ő belé szerelmes is voltam, és ha nem kellett volna hazaköltöznie a testvérével, akkor vele maradtam volna.-Peter én elutazok New Yorkba nemsokára. Felvételiztem az NYUra és behívtak egy felvételi beszélgetésre.-szólalok meg egy szusszanásnyi idő után.-Mikor kell indulnod?-teszi fel ezt a kérdést is-Négy nap múlva.-felelem-Miért kérdezed ezt,-nézek rá kérdő szemekkel, mire semmit nem mond,csak megcsókol-Tessa és Jessamine itthon vannak?-mondja két csók között-Nincsenek. Holnap jönnek haza, hogy elvigyenek engem is a bemutatóra.-Akkor van még időnk.-súgja, majd újra megcsókol ezúttal szenvedélyesebben, és úgy viszonozom, ahogy csak tudom felállunk a kanapéról, de nem szakadunk el egymástól, bár a kanapé kinyitását elbénázzuk, ami hangos nevetésbe torkollik. Nem is
eszmélek fel, annyira gyorsan történik minden, mintha minden egyes percet Peter emlékként akarna megőrizni abból a másfél hónapból,amíg jártunk, bár ha a következő négy napot veszem, még jókat fogunk szórakozni együtt...lassan minden egyes ruhadarab lekerül rólunk, és csak egymás testének hívó szavát hallgatjuk, ami pár másodpercen belül meg is történik......minden testrészemet kényezteti..amit én viszonozok is...a hajnal pedig egymás karjaiban ér minket. Én pedig Tessa smsére kelek amiben a következő áll: "Jól sikerült az interjú, Jessat lenyűgözte London!Kb. két óra múlva otthon vagyunk, addig hozd rendbe magad, és csini legyél! Szeretlek, és üdvözlöm Petert!Puszi: Tessa Utóirat: Harley nénikéd is ott lesz a premieren.." Mosolyogva bújok vissza még egy kicsit a mellettem még szuszogó férfi mellé, és várom a mai nap csodáit, hiszen nemsokára láthatom Harleyt, meg talán a vőlegényét is, akit csak Jokernek becézünk, és van rá esély, hogy a mai nappal megváltozik körülöttem a világ..


Szia :)
VálaszTörlésTetszett az első, vagyis a bevezető rész. A szereplők szimpatikusak és a történet is érdekes. Raven izgalmas karakternek tűnik. Felkeltetted az érdeklődésem. És nagyon tetszik a betűtípus is amit választottál a bejegyzéshez. Várom a folytatást :)
Szió :)
VálaszTörlésNiki mondta hogy elkezdted ezt az új blogot. Gondoltam benézek és beleolvasok, na már most az első rész megfogott. Tetszik eddig nagyon a történet és a szereplők is érdekesek főleg Raven. Olvasni fogom a sztorit. Várom a következő részt :)
Sziaaa
VálaszTörlésÉn is elolvastam az első részt és meg kell mondjam rengeteget fejlődtél az írásban. Sokkal hosszabb és részletesebb a szöveg és ettől még élvezhetőbb az egész. Nekem nagyon tetszett a bevezetés és a gifek is. Kíváncsi vagyok a következő részre/részekre. .♥.♥.♥.
Puszedli :D
VálaszTörlésHát ha nem baj akkor ezen a blogodon én is állandó olvasó leszek mert valahogy ez a rész már most megfogott magának. Tök jól írsz, nem is gondoltam volna hogy ennyire. A szereplők is szuperek. A zene is. Minden. Jöhet a folytatás is :D
Hello
VálaszTörlésCsatlakozok az előttem szólókhoz. Nekem is tetszett ez a rész, ami ugye a bevezető volt. Szerintem pont olyan lett amilyennek lennie kell egy első résznek. Tartalmas volt és felkeltette az érdeklődésem. Csak így tovább ;)