2016. szeptember 11., vasárnap

2. fejezet: A bemutató napja

Nézőpont: Raven Sanches
Zene: Meghan Trainor - Good To Be Alive

Az sms elolvasása után halkan kikeltem ...azaz kikeltem volna az ágyból, ha Peter nem húz vissza.-Hová mész?-kérdezte még kissé álmosan.-Nemsokára megjön Tessa és Jessa. Készülődnöm kell, mert végre elmehetek a bemutatóra.-mondom kedvesen, de nem bánom azt, hogy visszahúz a mellkasára, és belecsókol a hajamba.-Rengeteg időnk van.-közli,majd ránéz a telefonomra- Két óra az rengeteg.-mondja komolyan. Ez érthető, hiszen ő férfi.-Peter- szólalok meg nevetve, mert nem akar elengedni-Nekem szükségem van másfél órára a készülődéshez.-teszem ezt már hozzá én is teljes komolysággal-Másfél órára?-kérdez vissza-Igen. Szeretnék lezuhanyozni, hajat mosni, a hajamat megszárítani, elkészíteni a sminkem és a frizurám-itt megengedtem magamnak egy levegővételt-Illetve ruhát választani. Tessat nem fogom túl szárnyalni, mert nem illik, ez az ő estéje, de csinos szeretnék lenni.-nézek rá Peterre újból, mert az iménti dolgok felsorolása alatt fel-alá járkáltam- Oh és még rendbe kell hoznom a kanapét,és egy mosást is be kell indítanom.-közlöm a nyilvánvaló tényt, mert nem szeretem a testvéreimhez hasonlóan a rendetlenséget.-Akkor ugrik a mai napunk.-ezt már szomorúan mondja, és egy percre én is elgondozok azon, hogy lemondjam az estémet Londonban.-Itt maradhatok.-szólalok meg, és visszaülök mellé a kanapéra.-Nem Raven, menj és élvezd az estét.-majd szenvedélyesen megcsókol-de a zuhanyozást nem úszod meg nélkülem, ugye tudod?-és a válaszomat meg sem várva elindul velem a fürdőszoba felé. Még szerencse, hogy a fürdőszobánk jó nagy és tágas, de a kád helyett a zuhanyozót választjuk. Fél óra bohóckodás és egymás lezuhanyoztatása után Peter még a hajamat is megmossa.-Ez olyan jól esik!-utalok arra milyen jól esik a fejmasszás,amit végez éppen,miközben a hajamat mossa.-Raven, el fogsz késni!-utal ő most éppen az időre, pont most,amikor megfordult a fejemben, hogy háttal nekidőlök, és talán még lesz indulás előtt több időnk is egymásra.-Mennyi időm maradt még?-kérdezek rá gyorsan-egy teljes órád. De mielőtt elmennél ruhát választani le kell öblítsem a hajad- nem sokkal később már mind a ketten ruhában vagyunk a reggeliző asztalnál. A hajamat kontyba fogtam, és készítettem fölé két tincsből egy fonást. A fehér alapon kék-fekete miniruhámat választottam felül fekete csipke rátéttel a hozzá illő fekete magas sarkúval.. Ez Peternek is elnyerte a tetszését, és sajnálta is, hogy nem jöhet velem.-Hűha, gyönyörű vagy Raven és a sminked is kiegészíti a ruhát.-bókol nekem és én éppen válaszolni szeretnék, mire Jessa rohan felém az ő estélyi ruhájában, ami szintén csodálatos.-Nem bírtam várni, és egyforma a hajunk!-ujjong, mint egy kisgyerek, de ő mindig ilyen,ha örül valaminek.Visszaölelem mosolyogva.-Te is nagyon csinos vagy húgikám.-dicsérem meg. Ő csipke rátétes felsőt visel,alatta sárgás színű felsővel fehér szoknyával, olyan selyemövvel,ami a felsővel szimpatizál, fehér csipke harisnyával és extra magassarkú fekete gálacipővel.-Készen vagytok lányok?-kérdez rá ekkor már a nővérem, miközben ő is ad két cuppanós puszit nekem.-Hiányoztál Tessa.-mondom ki az igazat.-jól van lányok, én most megyek.-köszön el mindenkitől Peter ebben a pillanatban, de engem még magához húz egy csókra és a fülembe suttog:-Kár, hogy ma nem lehetek veled. Nagyon sok férfi lesz ott, és már most féltékeny vagyok rájuk, amiért így látnak téged.-majd elmegy. Én pedig elpirulok.-Jó lesz ez a ruha Raven?-Tessa hangja hív vissza a földre, miután kijön a szobájából az étkezőbe.-
Hűha!-nézek végig rajta-Nagyon csinos vagy nővérkém.-mondom biztatásul, majd Jessa is helyesel-Szerintem is.- Tessa egy fehér alapon fekete virágmintás hosszú estélyi ruhát választott, hozzáillő övvel és cipővel. -Akkor mehetünk?-Igen-Rendben. Mr.Gordon előállna kérem az autóval?-kérdez rá-Mr.Gordon?-kérdezek rá-Ő olyan fiatal, mint te, mellesleg fülig beléd van zúgva. Ahogyan te is belé. Miért kerülitek egymást?-kérdezek rá, miután megkaptuk az "-Igen, azonnal" választ George-tól,aki csak Mr. Gordon.-Menjünk Raven. Ez nem a te dolgod. Most csak élvezzük az estét.-szólal meg újra, majd fél óra autózás után a reptéren vagyunk,ahol Harley is ott van.-Raven!-kiált boldogan- Harley!-rohanok hozzá, és átölelem.-A testvéreiddel már találkoztam, de egek!Kész nő lettél!-néz végig rajtam-Mellesleg gratulálok az NYU-hoz- mondja lelkesen. mint mindenki a csapatból, ő is nagyon csinos. Vajszínű estélyi ruhát visel fekete övvel és a ruhájának mintái passzolnak a ruha színéhez. Vajszínűek és fehérek a minták.-Joker nem jön?-kérdezem meg, hiszen  el szokta kísérni a nénikémet.-Nem, hegyet mászik. Ki tudja hol, de nem sokára megérkezik haza. Pár napon belül..-utal Joker hobbijára,ami a hegymászás. Veszélyes sport, de ő élvezi. -A londoni járat utasait kérjük ,hogy szálljanak fel a gépre!-utasít a hangosbemondó. Két teljes repülőút után megérkezünk Londonba. Innen limuzin visz minket a helyszínre, a Golden Globe Színházhoz.

**********************************************************************************

-Na élvezed?-kérdez meg a nővérem,miközben félre von, hogy tudjunk beszélni. Jessa Harley nénivel beszélget valahol máshol, de a tömeg és a villogó vakuk miatt nem látom őket.-kissé szokatlan ez a helyzet.-mondom ki az őszintét.-De a filmet már nagyon várom! -utalok az új filmjére, a Kamuzsarukra.-Ez a te estéd, büszke vagyok rád!-ölelem át. Most ebben a percben boldog vagyok, hiszen a nővérem egyik fontos pillanatát élem át. Közösen Jessaval és Harleyval. -Min tűnődtél el?-kérdez rá-Semmin. Csak boldoggá tesz az, hogy ilyen összetartó a családunk.-majd megállunk újra egy közös képre.-Tudod ha híres színésznő vagy filmszínésznő leszel, rád is ez fog várni.-vázolja fel előttem a nővérem a tökéletes jövőképemet, amit elképzeltem magamnak-Igen, tudom nagyon jól!-majd egymásra nézünk, és nevetésben törünk ki. Pár perccel  később csatlakozik hozzánk a húgom és a nénikém, és az este további része is kellemes hangulatban telik el. A legkésőbbi járattal indulunk haza Tessa ötletére. Végig jártuk London utcáit, látnivalóit...

3 megjegyzés:

  1. Szia :)
    Nagyon tetszett ez a rész is. A csajok csinosak voltak és tetszett hogy ismét egy részletes, hosszabb részt olvashattam. Peter nagyon cuki, szerintem Raven szerencsés hogy ilyen pasija van. Kíváncsian várom a folytatást is. :)

    VálaszTörlés
  2. Szió :)
    Bocsi hogy csak most értem ide komizni. Tetszett ez a rész is. A zene és a képek is klasszak. Jessa és Tessa is szimpatikus karakterek. Oh és Mr. Gordonra gazán kíváncsi lettem. Várom a többi részt :)

    VálaszTörlés
  3. A nevem Mr. Susan William, Magyarországon élek, és ma boldog nő vagyok, és azt mondtam magamnak, hogy minden hitelező, aki megmenti a családomat a rossz helyzetünkből, tanúskodni fogok a világ és az egyetemi hitel mellett (United. Credit411@gmail .com ) jóváhagyta és átutalta nekem a 2500000 kr összegű kölcsönt . A united.credit411@gmail.com a legjobb hiteltársaság a megbízható, megbízható, 1%-os kamatozású hitelhez. szüksége van ma kölcsönre, mindenféle kölcsönt kínálnak, forduljon hozzájuk még ma sürgős kölcsönért a united.credit411@gmail.com címen (UC credit) nem kér fedezetet. Élő bizonyság vagyok

    VálaszTörlés